Talán hat éves lehettem, amikor nagymamám azt találta mondani: ha nem tanulsz rendesen, meglásd, nem lesz más belőled mint kutyapecér!

Ég tudja, létezik-e ez a szó, de innentől kezdve gyakran előkerült. 

Azt hiszem, én állatmániásnak születtem. Olvastam egyszer, hogy a kutyákban annyira erősen, genetikailag kódolt az emberhez való ragaszkodás, hogy már a kiskutyák is keresik és szeretik az ember társaságát. így születnek, aztán, ha nem rontjuk ezt el, akkor egész életükben ilyenek maradnak. 

Azt mondják, ez a dolog a háziasítás része, az ősember azokat az őskutyákat szaporította tovább, amelyikek jobban kötődtek. Amúgy logikus.

Az jutott eszembe, hogy nem lehet, hogy bizonyos emberekben ez a dolog ugyanúgy genetikai? Hogy azzal az igénnyel születünk, hogy legyen kutyánk, macskánk, hogy keressük a lehetőséget, hogy ezekkel az állatokkal találkozzunk, barátkozzunk? Hogy sokunkban benne van ez születésünktől fogva?

Mindenesetre tanultam, sokat. Megtanultam ügyesen olvasni, írni, számolni. Állítólag itt volt egy kis törés a rendszerben, mert úgy általános iskola második osztálya körül közöltem anyuékkal, hogy minek menjek vissza, tudok olvasni, számolni, innentől majd megtanulom magam, amire szükségem van.

Ugyan a logikámmal nem tudtak vitatkozni, de azért rávettek, hogy adjak még egy esélyt az iskolának. 

Nagymamám megint rámutatott a kutyapecér foglalkozásra.

Becsülettel kijártam a sulikat, gimit, egyetemet. A kutyapecérség persze folyamatosan ott függött a fejem felett, ha trehány voltam. Nem hangzott fenyegetően, de azt éreztem, hogy a mama nem lenne rám igazán büszke, ha kutyapecér lennék.

Lett diplomám, aztán az évek során még további kettő is. Lett jó munkám, meg lakásom.

Meg kutyáim.

Jelentem, annyi év fáradozás, tanulás után pontosan az lettem, amit drága mama megjövendölt.

Kutyapecér.

Egy komplett falkával élek, akik a barátaim is, munkatársaim is, a családom is. Még mindig nem néztem utána, létezik-e ez a szó, de ha nem, majd felveszem a Wikipédiába.

Vannak dolgok, amiket nem lehet elkerülni vagy megváltoztatni. Szerintem én olyan embernek születtem, aki szereti az állatokat, és ez meghatározza az egész életemet, érdeklődésemet, baráti körömet. 

Ezt fogom ráírni a névjegyemre is.

Diplomás kutyapecér.