Tavaly úgy alakult, hogy két fiatal kutya egyszerre került hozzám, nem sok különbség van közöttük életkorban. Ez persze minden kutyás könyv szerint borítékolható katasztrófa. 

Ahhoz lehet hasonló, mint amikor ikrek vannak egy családban: képesek egymás között tökéletes kommunikációt kifejleszteni, és nem igazán nyitnak a külvilág felé.

Nekem szerencsém volt, nemhogy nem zártak ki az életükből, hanem igyekeztek engem is bevonni mindenféle őrületbe. De az is igaz, hogy a két fiatal kutya mint egy hippi galeri, vállvetve terrorizálta a tanyát és a lakókat. 

A macskákat különös kedvvel szekálták és zaklatták. Nem bántották őket, de nincs az az acélszívű macska, aki nyugodtan kivárja, hogy két nagy fekete kutya ráront, úgyhogy becsülettel menekültek. A két rosszcsont meg utánuk, törve zúzva mindent.

A macskák is kimondottan intelligensek ahogy én megfigyeltem, és pimaszságért sem mennek a szomszédba. Az egyik fekete macska, Lara rájött, hogy a kutyák lehet hogy gyorsak, de a fal- és polc mászó képességük gyenge. Úgyhogy ő kivárta, amíg a kutya kettős közel ér, majd elegánsan felugrott a mélyhűtő ládára, onnan a polcra, és leheveredett.

Felsőbbrendűsége teljes tudatában vérforraló nyugalommal nézegette az alatta dührohamot kapó kutyákat.

Ha kevésnek ítélte a hisztériát, akkor le-lenyúlt a mancsával, kis pofozó mozdulattal hergelte tovább őket.

Ez így ment hetekig.

És igaz, hogy a macska nagyon okos állat, Lara különösen, de azt ő sem tudta, hogy ezek a kutyák még bőven fejlődésben vannak, és egy hónap alatt sokat nőnek.

El is jött az igazság napja.

Szokásos koreográfiát láttam aznap: macska bevillan, mint fekete látomás, hopp mélyhűtő, hopp polc, lefekvés.

Utána a habzó szájú kutyák, és a szokásos stop helyett ők is: hopp mélyhűtő, hopp polc.

Megfagyott a levegő.

A macska hűdésesen figyelte az események váratlan fordulatát.

A két kutya is sóbálvánnyá vált a meglepetéstől. Nyilván első pillanatban ez jó gondolatnak tűnt, de ahogy inogni kezdett nem csekély súlyuk alatt a szekrény, már nem voltak annyira biztosak abban, hogy ez volt az évtized ötlete.

Én azon tűnődtem, hogy szedem le őket, mielőtt leszakad a polc.

A beállt drámai csöndben a szekrény halk nyikordulással dőlni kezdett a fal felé, a polcon az egymással farkasszemet néző felekkel. A két kutya egymást lökdösve próbált a keskeny felületen megállni, a macska már magabiztosabb volt, kinézve  a menekülés útját.

Végül ő volt az, aki elsőként elégelte meg a szituációt. Átugrott a másik szekrényre, az összeroskadás előtti pillanatban pedig a szekrény is megpihent, elfáradva, félig a falnak dőlve.

Na, ekkor már a kutyákat is le tudtam merni onnan, akik megkönnyebbülve álltak 4 stabil lábra megint. 

Azóta nem másztak polcot.

Ami azt illeti, Lara sem.